2009. június 28., vasárnap
2009. június 27., szombat
A másik tanulság az, hogy jók vagyunk szóviccekben, és nem akartuk, hatalmas szóvicc-tábor lett, melynek a eredménye olyan szörnyszülöttek lettek, amiket nem vagyok hajlandó leírni :)
A legfontosabb viszont, hogy 2-4 barátot szereztem, akik tényleg. Megtudtam, hogy egyévnyi ismertség után is félre lehet ismerni valakit és lehet benne pozitívan csalódni. Megtudtam, hogy van egy lelki társam, amely szót nem szeretem, de erre nincs jobb. Megtudtam, hogy még én is tudok önbizalmat közvetíteni valakinek és hogy igazán jó társaságba kerültem.
Szóval mozgalmas hét volt. Részletek nem lesznek.
2009. június 18., csütörtök
Most pedig 10 nap szünet, kirándulást teszek az Óhazába, ahol még élnek Csaba királyfi leszármazottai, és mérsékelt sikerrel védik földünket, de ezt megbocsátom nekik, mert viccekben nagyon ott vannak.
Amúgy elképzelhető, hogy arrafelé is van internet, bár erre a kutatók még semmiféle bizonyítékot nem találtak. Az elmélet ellen szól, hogy a Google Maps-en nincsenek rajta, szóval egyelőre az se biztos, hogy megyek egyáltalán bárhova is. Mindenesetre ha tényleg létezik ez a varázslatos föld, és tényleg találunk majd internetet is, mindenképpen hazaüzenek, és megéneklem e szubguglikus világ históriáját.
2009. június 17., szerda
2009. június 14., vasárnap
És most megyek, és kivésem a fagyasztóból a virslimet*, amit amúgy tegnapelőtt már egy felforrósított lábassal próbáltam, szerintem most a kést fogom felforrósítani. És nem a mikróban, mint ahogy a múltkor az alufóliás vajat, pedig az tök praktikus lenne.
UPDATE: A virsli könnyen kijött, de találtam alatta ilyen vákuumcsomagolt sonkaszeleteket, az viszont reménytelen.
Akartam írni egy bejegyzést magyar politikáról, picit véleményt is nyilvánítva. Aztán rájöttem valamire, kitöröltem, és elkezdtem ezt a valamit elemezni, szintén írásban. Aztán szomorúan ezt is kitöröltem, és megállapítom, hogy mind az első, mind a második gondolatom, valamint ez is – ti. amit most írok – helytállók, valamint azt, hogy végül egy lyukas garasnyi értéket se hoztam létre. És hát igen: ilyen ez a magyar politika. <sóhaj> <meghajlás> <taps>
Ez milyen nagy. Szerintem – védve az Origót – ez nem tipikus bulvárhír, ugyanis.
Azt mondja, 1 a 100 millióhoz az esélye, hogy valakit eltalál egy meteorit. Ez azért azt jelenti, hogy ha mondjuk 65 évnek vesszük az átlagos várható élettartamot a földön és durván 6,5 milliárdnyian vagyunk, akkor 65 év alatt 65 ilyen eset következik be (a két “65” véletlen egybeesés, ehhez is mekkora mázli kell), azaz évente egy. Ennek ellenére ez az első ilyen, amiről hallok.
2009. június 13., szombat
Feed-újság
Nagyon úgy néz ki, hogy a nyomtatott sajtónak lassan vége. Ami szomorú, de ez van, sajnálom, ők tehetnek róla. Engem nem is érdekel. Viszont nem értem, miért nem jutott eddig eszébe senkinek, hogy személyre szabott napilapot gyártson.
Az előfizetők bejelölhetnék, hogy mely témák érdeklik, mely portálokról kérnek híreket, illetve mely blogokat követik rendszeresen. Ezután a nyomda mindenkinek kinyomtatná a személyre szóló újságját, és reggel már kézhez is kapná az előző napi, őt érdeklő híreket, friss blogbejegyzéseket, illetve természetesen általános híreket is, persze csak amiket ő bejelölt, illetve amiket sokan elolvastak az interneten előző nap. A Google-nak például megvan az infrastruktúrája ehhez, hisz nagyon jól tud dinamikusan tartalmat szolgáltatni.
Sokkal kényelmesebb a vonaton, vagy a fotelben, egyáltalán: papíron olvasni, mint a monitoron. Nem hiszem, hogy technikailag kivitelezhetetlen lenne, talán egyedül a tördelés lehet gond, de biztos megoldható. Azért milyen jó egy olyan újságot kézhez venni reggel, amiben előre tudod, hogy minden cikk érdekel majd, benne van az összes blogbejegyzés, téged érdeklő hirdetések, stb. És ehhez nem kell gép előtt ülni, csak amíg összeállítod/módosítod a másnapi tartalmadat. Ha jól tudom, ilyen még nincs, a Google Print Ads csak hirdetésekkel foglalkozott, az mondjuk eleve egy halott vállalkozás volt. Szóval ha valakinek van egy kis fölös tőkéje… :)
2009. június 12., péntek
2009. június 7., vasárnap
És igen. Hónapok óta először érzem úgy, hogy tényleg van időm. Annak ellenére, hogy kedden vizsga, én itt ülök a szobámban egyedül, békés nyugalomban. Rendet raktam, felmostam, elmosogattam, kimostam, letörölgettem, elolvastam az összes feedemet, megvacsoráztam, meglocsoltam Olaf Håkansont, és bár tanulnom kéne, most nem fogok. Semmiképp sem. Élvezem egy kicsit még ezt. Majd holnap.
2009. június 5., péntek
Fúj, politika
De ha mégis elmentek szavazni (én pl. nem megyek, mert nem leszek otthon), akkor úgy szavazzatok, hogy az valóban azt tükrözze, amit gondoltok. Szerintem az fiatal értelmiségnek nagy a felelőssége abban, hogy milyen pártokat választunk, mert inkább mi határozzuk már meg, hogy ki kerül be akármelyik parlamentbe, mint azok, akiknek kevésbé markáns és értelmes véleménye van.
Ez lehet, hogy túl komolynak hangzik, de szerintem fontos. Ha nem is számít ennyi szavazat, az elv miatt érdemes elmenni. Igazából ami miatt eredetileg írtam, az ez. Kitölthetsz egy tesztet és jól megmondja a gép, hogy melyik párt programja áll hozzád a legközelebb. Hozzám a Fideszé :P (még jó, hogy nem tudok menni szavazni). Szórakozásnak nem rossz, meg jobb fent a kis információs dobozkában jól összefoglalja az adott kérdést, de a pártok magyarázatai a végén nem mindig tűntek hitelesnek. Olyan, mintha felkérték volna a pártokat, hogy töltsék ki, indokolják is meg a válaszaikat, de mondjuk nem a pártértekezleten fogadtak volna el egységes indoklást, hanem lepasszolták volna Melindának, a marketingesnek.
2009. június 4., csütörtök
2009. június 3., szerda
Az előbb néhány pillanatig tényleg azt hittem, hogy amit a másfél liter teába tettem, az só volt. Mert utólag döbbentem rá, hogy nem néztem meg a boltban, mi van ráírva, és pont ilyen zacskókban árulják a sót is.
Azért ijedség szempontjából nagy a különbség a "höhö, ez biztos só", és a tényleg lehet hogy só között.
2009. június 2., kedd
Hova mennék
Repüléseim
- 001 - 2000. 03. - Budapest - Frankfurt, Malév
- 002 - 2000. 05. - Frankfurt - Budapest, Malév
- 003 - 2006. 06. - Budapest - Frankfurt Hahn, Wizz Air
- 004 - 2006. 06. - Frankfurt Hahn - Budapest, Wizz Air
- 005 - 2009. 07. - Pozsony - Stockholm Skavsta, Ryanair
- 006 - 2009. 07. - Stockholm Skavsta - Pozsony, Ryanair
- 007 - 2010. 07. - Pozsony - Bari, Ryanair
- 008 - 2010. 07. - Bari - Pozsony, Ryanair
- 009 - 2011. 07. - Pozsony - Málaga, Ryanair
- 010 - 2011. 07. - Málaga - Pozsony, Ryanair
- 011 - 2011. 09. - Budapest - Genf, EasyJet
- 012 - 2011. 09. - Genf - Budapest, EasyJet
- 013 - 2011. 12. - Budapest - Eindhoven, EasyJet
- 014 - 2011. 12. - Eindhoven- Budapest, EasyJet
- 015 - 2012. 01. - Budapest - Barcelona, Wizz Air
- 016 - 2012. 01. - Barcelona - Lisszabon, Vueling
- 017 - 2012. 01. - Lisszabon - Barcelona, Vueling
- 018 - 2012. 02. - Barcelona - Budapest, Wizz Air
- 019 - 2012. 02. - Budapest - Barcelona, Wizz Air
- 020 - 2012. 03. - Valencia - Marrakesh, Ryanair
- 021 - 2012. 03. - Marrakesh - Valencia, Ryanair
- 022 - 2012. 07. - Barcelona - Budapest, Ryanair
- 023 - 2012. 08. - Budapest - Heraklion, Wizz Air
- 024 - 2012. 09. - Heraklion - Budapest, Wizz Air
- 025 - 2012. 10. - Debrecen - London, Wizz Air
- 026 - 2012. 10. - London - Debrecen, Wizz Air
- 027 - 2013. 04. - München - Lisszabon, TAP
- 028 - 2013. 04. - Lisszabon - München, TAP
- 029 - 2014. 02. - Budapest - Tel-Aviv, Wizz Air
- 030 - 2014. 02. - Tel-Aviv - Budapest, Wizz Air
- 031 - 2014. 07. - München - Edinburgh, EasyJet
- 032 - 2014. 07. - Edinburgh - München, EasyJet
- 033 - 2014. 10. - Budapest - Lisszabon, TAP
- 034 - 2014. 10. - Lisszabon - Budapest, TAP
- 035 - 2014. 10. - Budapest - Kutaisi, WizzAir
- 036 - 2014. 10. - Kutaisi - Budapest, WizzAir
- 037 - 2014. 11. - München - Isztambul, Lufthansa
- 038 - 2014. 11. - Isztambul - München, Lufthansa
- 039 - 2015. 02. - Budapest - Milano, Wizz Air
- 040 - 2015. 03. - Milano - Budapest, Wizz Air
- 041 - 2015. 05. - Budapest - Charleroi, Ryanair
- 042 - 2015. 05. - Charleroi - Budapest, Ryanair
- 043 - 2015. 10. - Budapest - Milano, Wizz Air
- 044 - 2015. 10. - Milano - Budapest, Wizz Air
- 045 - 2015. 11. - Budapest - Tenerife, Wizz Air
- 046 - 2015. 11. - Tenerife - Budapest, Wizz Air
- 047 - 2016. 08. - Budapest - Ibiza, Wizz Air
- 048 - 2016. 08. - Ibiza - Budapest, Wizz Air
- 049 - 2016. 09. - Budapest - Nápoly, Wizz Air
- 050 - 2016. 10. - Nápoly - Budapest, Wizz Air
- 051 - 2016. 11. - Budapest - Liverpool, Wizz Air
- 052 - 2016. 11. - Luton - Budapest, Wizz Air
- 053 - 2017. 02. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
- 054 - 2017. 02. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
- 055 - 2017. 02. - Budapest - Málta, Wizz Air
- 056 - 2017. 02. - Málta - Budapest, Wizz Air
- 057 - 2017. 08. - Bécs - Marseille, Volotea
- 058 - 2017. 08. - Nizza - Budapest, Wizz Air
- 059 - 2017. 11. - Budapest - Barcelona, Ryanair
- 060 - 2017. 11. - Barcelona - Marrakes, Ryanair
- 061 - 2017. 11. - Marrakes - Budapest, Ryanair
- 062 - 2017. 11. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
- 063 - 2017. 11. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
- 064 - 2017. 12. - Budapest - Róma, Wizz Air
- 065 - 2017. 12. - Róma - Budapest, Wizz Air
- 066 - 2018. 03. - Bécs - Isztambul, Turkish Airlines
- 067 - 2018. 03. - Isztambul - Havanna, Turkish Airlines
- 068 - 2018. 03. - Havanna - Caracas, Turkish Airlines
- 069 - 2018. 03. - Caracas - Isztambul, Turkish Airlines
- 070 - 2018. 04. - Isztambul - Bécs, Turkish Airlines
- 071 - 2018. 06. - Bécs - Palma de Mallorca, LaudaMotion
- 072 - 2018. 06. - Palma de Mallorca - Bécs, LaudaMotion
- 073 - 2018. 06. - Budapest - Santander, Ryanair
- 074 - 2018. 06. - Santander - Budapest, Ryanair
- 075 - 2018. 07. - Budapest - Barcelona, Ryanair
- 076 - 2018. 07. - Barcelona - Budapest, Ryanair
- 077 - 2018. 09. - Budapest - Pristina, Wizz Air
- 078 - 2018. 09. - Pristina - Budapest, Wizz Air
- 079 - 2018. 11. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
- 080 - 2018. 11. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
- 081 - 2019. 02. - Budapest - Tel Aviv, Wizz Air
- 082 - 2019. 02. - Tel Aviv - Budapest, Wizz Air
- 083 - 2019. 03. - Budapest - Basel, Wizz Air
- 084 - 2019. 05. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
- 085 - 2019. 06. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
- 086 - 2019. 06. - Budapest - Cork, Ryanair
- 087 - 2019. 06. - Dublin - Santander, Ryanair
- 088 - 2019. 06. - Santander - Budapest, Ryanair
- 089 - 2019. 08. - Budapest - Barcelona, Wizz Air
- 090 - 2019. 09. - Barcelona - Budapest, Wizz Air
- 091 - 2019. 10. - Budapest - Athén, Ryanair
- 092 - 2019. 10. - Athén - Budapest, Ryanair
- 093 - 2019. 11. - Budapest - Athén, Wizz Air
- 094 - 2019. 11. - Athén - Szingapúr, Scoot
- 095 - 2019. 11. - Szingapúr - Krabi, Scoot
- 096 - 2019. 11. - Krabi - Szingapúr, Scoot
- 097 - 2019. 11. - Szingapúr - Ho Chi Minh City, Scoot
- 098 - 2019. 11. - Ho Chi Minh City - Hue, Vietnam Airlines
- 099 - 2019. 11. - Da Nang - Haiphong, VietJet Air
- 100 - 2019. 12. - Hanoi - Kuala Lumpur, AirAsia
- 101 - 2019. 12. - Kuala Lumpur - Sydney, AirAsia X
- 102 - 2019. 12. - Sydney - Auckland, JetStar
- 103 - 2020. 06. - Auckland - Queenstown, Air New Zealand
- 104 - 2020. 06. - Nelson - Auckland, Air New Zealand
- 105 - 2020. 06. - Auckland - Sydney, Air New Zealand
- 106 - 2020. 06. - Sydney - Doha, Qatar Airways
- 107 - 2020. 06. - Doha - Budapest, Qatar Airways
- 108 - 2021. 09. - Budapest - Bari, Wizz Air
- 109 - 2021. 09. - Bari - Budapest, Wizz Air
- 110 - 2021. 11. - Berlin - Budapest, Ryanair
- 111 - 2022. 07 - Budapest - Nápoly, Ryanair
- 112 - 2022. 08 - Nápoly - Budapest, Ryanair
- 113 - 2022. 08 - Budapest - Göteborg, Ryanair
- 114 - 2022. 08 - Göteborg - Budapest, Ryanair
- 115 - 2023. 03 - Bécs - Gran Canaria, Ryanair
- 116 - 2023. 03 - Gran Canaria - Budapest, Ryanair
- 117 - 2023. 06. - Pisa - Budapest, Ryanair
- 118 - 2023. 08. - Budapest - Oslo, Norwegian
- 119 - 2023. 08. - Oslo - Budapest, Norwegian
- 120 - 2024. 01. - Budapest - Larnaka, Wizz Air
- 121 - 2024. 01. - Larnaka - Budapest, Wizz Air
- 122 - 2024. 02. - Bécs - Málaga, Wizz Air
- 123 - 2024. 02. - Lisszabon - Madeira, Ryanair
- 124 - 2024. 02. - Madeira - Lisszabon, Ryanair
- 125 - 2024. 02. - Lisszabon - Budapest, Wizz Air
- 126 - 2024. 04. - Prága - Budapest, Ryanair
- 127 - 2024. 11. - Budapest - Isztambul, Wizz Air
- 128 - 2024. 11. - Isztambul - Bagdad, Pegasus
- 129 - 2024. 11. - Erbil - Isztambul, Pegasus
- 130 - 2024. 11. - Isztambul - Budapest, Wizz Air
Kontinensek, ahol voltam
- Zélandia
- Ausztrália
- Észak-Amerika (Kuba)
- Ázsia
- Afrika
- Európa
Óceánok, amikben fürödtem
- Csendes-óceán
- Indiai-óceán
- Atlanti-óceán