2007. július 31., kedd

Milyen pályát válasszak?

Ezt megkérdeztem a felvi.hu-n található email-címtől is, egy elég hosszú levélben, melyben mindent leírtam, hogy milyen vagyok, mi szeretnék lenni, vagy régebben mi szerettem volna lenni. A levél kivonata:

Kedves Felvi!

Gondom, hogy nem tudom, milyen pályát válasszak. Most voltam 11.-es, nagyon sok minden érdekel, még sincs egy olyan szakma/pálya sem, ami úgy igazán… Lehet, hogy ez a kitűnők pechje? Olyan pályát szeretnék, amivel egyúttal jól kereshetek, de olyat is, amit nagyon szívesen csinálnék.

Legszívesebben óvodapedagógus lennék, de hát az azért még mindig kicsit női szakma, meg nem is keres olyan jól. Nevelni, fejleszteni, rávezetni egy helyes útra a gyerekeket kicsi korban lehet, és ezt nagyon fontosnak tartom. Emellett szeretek olvasni és írni is. Ezt csak az érdeklődésemhez. Nemrég még pszichológus akartam lenni, valójában azért, mert nagyon érdekel a téma. Miként változik az emberi elme, milyen esetekre hogyan reagál, miként lesz sikeres vállalkozóból előbb alkoholista, majd terápiás csoport vezetője. Hogyan viseli a gyerek a válást, és hogyan lehet megoldani, hogy könnyebben viselje. Azt mondják, jó a meggyőzőerőm, és hogy hatékonyan érvelek. Ezenkívül érzem magamon, hogy könnyedén bele tudom magam helyezni egy általam ismeretlen szituációba, ezáltal megoldva mások problémáit.

Azelőtt pedig paleontológus akartam lenni, ami mostanában megint visszatért. Nem, nem a dinoszauruszok érdekelnek, minden más. Persze azok is, de főként az élőlények fejlődése, hogyan jutottak el idáig. Ez persze tudom, hogy nem egy olyan szakma, amivel sokat lehet keresni. Persze, tudom, hogy megvan rá az esély, hogy bekerüljek Magyarország 10(?) fizetett paleontológusa közé.

Az eddigiekből talán észrevehette, mi érdekel engem igazán: a fejlődés, az út, amin végigmennek, ennek az útnak a lépései, fokozatai. Nem direkt, de valahogy erre van ráállva az agyam. Emiatt alapból nagyon érdekel a történelem is, amivel viszont akárhogy is, de szintén nem lehet sokat keresni. Örülnék neki, hogy ha lenne valami történelemmel kapcsolatos használható szakma. Se ügyvéd, de közgazdász nem akarok lenni. Abban valahogy nincs fejlődés, de nem is érdekel a téma. Valami olyan, ahol munka közben is a törivel foglalkozhatok.

Mindenképpen olyan érdekel, amiben van fejlődés, illetve fejlődési lehetőség. Pontosabban azt nem akarom, hogy reggel nyolcra bemegyek egy irodába, és délután fél ötig ott ülök, félóra ebédidővel. Ezért is gondoltam arra, amit anyukám csinál. Ő független pénzügyi tanácsadó. Na jó, elárulhatom, a Brokernetnél. Ebben fejlődés is van, keresni is lehet vele, tudnám csinálni, mert jól tudok érvelni, és kötetlen a munkaidő. De ez mégis egy olyan szakma, ami nem olyan érdekes, legalábbis a klasszikus értelemben. Ennek az előnye, hogy nem kell egyetemet végezni, csak egy éves OKJ-s képzés van, és folyamatos ingyenes képzés van utána. Ez lehet akár hátrány is, mert így nem megyek egyetemre, és kimaradok egy csomó élményből. Persze az is lehet, hogy olyan egyetemre megyek, ami megfelel egy olyan egy éves OKJ-s képzésnek…

Ezekre a kérdésekre szeretnék választ kapni. Ha lehet, ne olyat írjanak, hogy „ezt neked kell eldöntened”. Persze, én fogom eldönteni, de nem ismerem a piaci igényeket, mire mennyire van szükség, tényleg nem keresik a paleontológusokat, vagy épp’ paleontológushiány van… és ehhez hasonlók.

Előre is köszönöm a segítségüket!

Üdvözlettel:

Tóth Levente



Hát, ennél valamivel hoszabb volt, de a lényege ez. Remélem, tényleg használhatót fognak írni, bár az iylenekről rossz tapasztalaim vannak, csak két-három szóban válaszolnak:

"A paleontológus szép szakma, de a pénzügyben mindig nagylehetőségek vannak. Dönts belátásod szerint."


vagy:

"Kérdezd meg egy paleontológus ismerősödet a témában"


vagy:

"Menj egyetemre, mert manapság alapkövetelmény a diploma, de nélküle is igen komoly sikereket lehet elérni. Ahogy Te helyesnek érzed."

vagy:

"Ne befolyásoljon, hogy a szüleid milyen pályára álltak. Te magadnak kell eldöntened, mi leszel."



Na szóval nem akarok ilyen válaszokat kapni.

De nem esek bele a nyuszika hibájába, akinek kellett volna a róka talicskája, elindult hozzá, hogy elkérje, de az úton végig azt mondta magának, hogy "á, úgyse fogja ideadni", és mikor a róka ajtót nyitott neki, már csak ennyit mondott: "Tudod mit róka? Menj a fenébe a talicskáddal együtt!"

5 megjegyzés:

annalight írta...

Hirtelen azt hittem, Andi levelét olvasom.
Esetleg legyetek mindketten óvodapedagógusok :D

bemapoe írta...

Ma pont erről álmodtam, és olyan fantasztikus volt... és Andi is meggyőzött. De hát ez nem reális, szóval hagyom.

Andi írta...

hát, igen kezdem én is azt hinni, hogy kevés lenne nekem óvódapedagógusnak..
kicsit tényleg írhattam volna én azt a levelet..:)csak a fizikát kihagytad..:)

toumi írta...

Üdv Levente!
Én e percben tengetem napjaim 11. osztályban, és kísértetiesen hasonló érdeklődési kört vélek felfedezni benned és bennem (nagy körvonalakban)
E percben találtam bejegyzésedre, miközben töris szakmák után kutattam a neten hisz én is a te dilemmáddal küzdök szeretem a törit meg a pénzt is szeretnék látni. Kutatni és nem monoton munkát szeretnék... (paleontológus is szerettem volna lenni xD )
Tehát azt szeretném kérdezni hogy te mit kezdtél hisz látom 2007es a bejegyzésed, és gondolom választottál...
Légy szives adj valamilyen elérhetőséget, ha ráérsz, mert kérdeznék egy pár dolgot!! :D
Tisztelettel Molnár Tamás

bemapoe írta...

Szia!


Szívesen válaszolok, aztán hátha tudok segíteni: bemapoe@gmail.com, ide írhatsz nyugodtan :)

Üdv
Levente

Hova mennék

  • Dél-USA, Mexikó: autóbérlés, barangolás
  • Nyugat-Afrika: stoppolós-vonatos-hátizsákos túra
  • Maldív-szigetek: hátizsákos turistaként
  • Tanzánia: Serengeti, Kilimandzsáró, Zanzibár stb., klasszikus turistaként
  • Irán: hátizsákos körtúra.
  • Izland: akárhogy

Repüléseim

  • 001 - 2000. 03. - Budapest - Frankfurt, Malév
  • 002 - 2000. 05. - Frankfurt - Budapest, Malév
  • 003 - 2006. 06. - Budapest - Frankfurt Hahn, Wizz Air
  • 004 - 2006. 06. - Frankfurt Hahn - Budapest, Wizz Air
  • 005 - 2009. 07. - Pozsony - Stockholm Skavsta, Ryanair
  • 006 - 2009. 07. - Stockholm Skavsta - Pozsony, Ryanair
  • 007 - 2010. 07. - Pozsony - Bari, Ryanair
  • 008 - 2010. 07. - Bari - Pozsony, Ryanair
  • 009 - 2011. 07. - Pozsony - Málaga, Ryanair
  • 010 - 2011. 07. - Málaga - Pozsony, Ryanair
  • 011 - 2011. 09. - Budapest - Genf, EasyJet
  • 012 - 2011. 09. - Genf - Budapest, EasyJet
  • 013 - 2011. 12. - Budapest - Eindhoven, EasyJet
  • 014 - 2011. 12. - Eindhoven- Budapest, EasyJet
  • 015 - 2012. 01. - Budapest - Barcelona, Wizz Air
  • 016 - 2012. 01. - Barcelona - Lisszabon, Vueling
  • 017 - 2012. 01. - Lisszabon - Barcelona, Vueling
  • 018 - 2012. 02. - Barcelona - Budapest, Wizz Air
  • 019 - 2012. 02. - Budapest - Barcelona, Wizz Air
  • 020 - 2012. 03. - Valencia - Marrakesh, Ryanair
  • 021 - 2012. 03. - Marrakesh - Valencia, Ryanair
  • 022 - 2012. 07. - Barcelona - Budapest, Ryanair
  • 023 - 2012. 08. - Budapest - Heraklion, Wizz Air
  • 024 - 2012. 09. - Heraklion - Budapest, Wizz Air
  • 025 - 2012. 10. - Debrecen - London, Wizz Air
  • 026 - 2012. 10. - London - Debrecen, Wizz Air
  • 027 - 2013. 04. - München - Lisszabon, TAP
  • 028 - 2013. 04. - Lisszabon - München, TAP
  • 029 - 2014. 02. - Budapest - Tel-Aviv, Wizz Air
  • 030 - 2014. 02. - Tel-Aviv - Budapest, Wizz Air
  • 031 - 2014. 07. - München - Edinburgh, EasyJet
  • 032 - 2014. 07. - Edinburgh - München, EasyJet
  • 033 - 2014. 10. - Budapest - Lisszabon, TAP
  • 034 - 2014. 10. - Lisszabon - Budapest, TAP
  • 035 - 2014. 10. - Budapest - Kutaisi, WizzAir
  • 036 - 2014. 10. - Kutaisi - Budapest, WizzAir
  • 037 - 2014. 11. - München - Isztambul, Lufthansa
  • 038 - 2014. 11. - Isztambul - München, Lufthansa
  • 039 - 2015. 02. - Budapest - Milano, Wizz Air
  • 040 - 2015. 03. - Milano - Budapest, Wizz Air
  • 041 - 2015. 05. - Budapest - Charleroi, Ryanair
  • 042 - 2015. 05. - Charleroi - Budapest, Ryanair
  • 043 - 2015. 10. - Budapest - Milano, Wizz Air
  • 044 - 2015. 10. - Milano - Budapest, Wizz Air
  • 045 - 2015. 11. - Budapest - Tenerife, Wizz Air
  • 046 - 2015. 11. - Tenerife - Budapest, Wizz Air
  • 047 - 2016. 08. - Budapest - Ibiza, Wizz Air
  • 048 - 2016. 08. - Ibiza - Budapest, Wizz Air
  • 049 - 2016. 09. - Budapest - Nápoly, Wizz Air
  • 050 - 2016. 10. - Nápoly - Budapest, Wizz Air
  • 051 - 2016. 11. - Budapest - Liverpool, Wizz Air
  • 052 - 2016. 11. - Luton - Budapest, Wizz Air
  • 053 - 2017. 02. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
  • 054 - 2017. 02. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
  • 055 - 2017. 02. - Budapest - Málta, Wizz Air
  • 056 - 2017. 02. - Málta - Budapest, Wizz Air
  • 057 - 2017. 08. - Bécs - Marseille, Volotea
  • 058 - 2017. 08. - Nizza - Budapest, Wizz Air
  • 059 - 2017. 11. - Budapest - Barcelona, Ryanair
  • 060 - 2017. 11. - Barcelona - Marrakes, Ryanair
  • 061 - 2017. 11. - Marrakes - Budapest, Ryanair
  • 062 - 2017. 11. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
  • 063 - 2017. 11. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
  • 064 - 2017. 12. - Budapest - Róma, Wizz Air
  • 065 - 2017. 12. - Róma - Budapest, Wizz Air
  • 066 - 2018. 03. - Bécs - Isztambul, Turkish Airlines
  • 067 - 2018. 03. - Isztambul - Havanna, Turkish Airlines
  • 068 - 2018. 03. - Havanna - Caracas, Turkish Airlines
  • 069 - 2018. 03. - Caracas - Isztambul, Turkish Airlines
  • 070 - 2018. 04. - Isztambul - Bécs, Turkish Airlines
  • 071 - 2018. 06. - Bécs - Palma de Mallorca, LaudaMotion
  • 072 - 2018. 06. - Palma de Mallorca - Bécs, LaudaMotion
  • 073 - 2018. 06. - Budapest - Santander, Ryanair
  • 074 - 2018. 06. - Santander - Budapest, Ryanair
  • 075 - 2018. 07. - Budapest - Barcelona, Ryanair
  • 076 - 2018. 07. - Barcelona - Budapest, Ryanair
  • 077 - 2018. 09. - Budapest - Pristina, Wizz Air
  • 078 - 2018. 09. - Pristina - Budapest, Wizz Air
  • 079 - 2018. 11. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
  • 080 - 2018. 11. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
  • 081 - 2019. 02. - Budapest - Tel Aviv, Wizz Air
  • 082 - 2019. 02. - Tel Aviv - Budapest, Wizz Air
  • 083 - 2019. 03. - Budapest - Basel, Wizz Air
  • 084 - 2019. 05. - Budapest - Nürnberg, Ryanair
  • 085 - 2019. 06. - Nürnberg - Budapest, Ryanair
  • 086 - 2019. 06. - Budapest - Cork, Ryanair
  • 087 - 2019. 06. - Dublin - Santander, Ryanair
  • 088 - 2019. 06. - Santander - Budapest, Ryanair
  • 089 - 2019. 08. - Budapest - Barcelona, Wizz Air
  • 090 - 2019. 09. - Barcelona - Budapest, Wizz Air
  • 091 - 2019. 10. - Budapest - Athén, Ryanair
  • 092 - 2019. 10. - Athén - Budapest, Ryanair
  • 093 - 2019. 11. - Budapest - Athén, Wizz Air
  • 094 - 2019. 11. - Athén - Szingapúr, Scoot
  • 095 - 2019. 11. - Szingapúr - Krabi, Scoot
  • 096 - 2019. 11. - Krabi - Szingapúr, Scoot
  • 097 - 2019. 11. - Szingapúr - Ho Chi Minh City, Scoot
  • 098 - 2019. 11. - Ho Chi Minh City - Hue, Vietnam Airlines
  • 099 - 2019. 11. - Da Nang - Haiphong, VietJet Air
  • 100 - 2019. 12. - Hanoi - Kuala Lumpur, AirAsia
  • 101 - 2019. 12. - Kuala Lumpur - Sydney, AirAsia X
  • 102 - 2019. 12. - Sydney - Auckland, JetStar
  • 103 - 2020. 06. - Auckland - Queenstown, Air New Zealand
  • 104 - 2020. 06. - Nelson - Auckland, Air New Zealand
  • 105 - 2020. 06. - Auckland - Sydney, Air New Zealand
  • 106 - 2020. 06. - Sydney - Doha, Qatar Airways
  • 107 - 2020. 06. - Doha - Budapest, Qatar Airways
  • 108 - 2021. 09. - Budapest - Bari, Wizz Air
  • 109 - 2021. 09. - Bari - Budapest, Wizz Air
  • 110 - 2021. 11. - Berlin - Budapest, Ryanair
  • 111 - 2022. 07 - Budapest - Nápoly, Ryanair
  • 112 - 2022. 08 - Nápoly - Budapest, Ryanair
  • 113 - 2022. 08 - Budapest - Göteborg, Ryanair
  • 114 - 2022. 08 - Göteborg - Budapest, Ryanair
  • 115 - 2023. 03 - Bécs - Gran Canaria, Ryanair
  • 116 - 2023. 03 - Gran Canaria - Budapest, Ryanair
  • 117 - 2023. 06. - Pisa - Budapest, Ryanair
  • 118 - 2023. 08. - Budapest - Oslo, Norwegian
  • 119 - 2023. 08. - Oslo - Budapest, Norwegian
  • 120 - 2024. 01. - Budapest - Larnaka, Wizz Air
  • 121 - 2024. 01. - Larnaka - Budapest, Wizz Air
  • 122 - 2024. 02. - Bécs - Málaga, Wizz Air
  • 123 - 2024. 02. - Lisszabon - Madeira, Ryanair
  • 124 - 2024. 02. - Madeira - Lisszabon, Ryanair
  • 125 - 2024. 02. - Lisszabon - Budapest, Wizz Air
  • 126 - 2024. 04. - Prága - Budapest, Ryanair
  • 127 - 2024. 11. - Budapest - Isztambul, Wizz Air
  • 128 - 2024. 11. - Isztambul - Bagdad, Pegasus
  • 129 - 2024. 11. - Erbil - Isztambul, Pegasus
  • 130 - 2024. 11. - Isztambul - Budapest, Wizz Air

Kontinensek, ahol voltam

  • Zélandia
  • Ausztrália
  • Észak-Amerika (Kuba)
  • Ázsia
  • Afrika
  • Európa

Óceánok, amikben fürödtem

  • Csendes-óceán
  • Indiai-óceán
  • Atlanti-óceán

Blogarchívum