Ez az első igazi blog-bejegyzésem ide. Egész nap olyan rossz kedvem volt, hogy csak arra tudtam gondolni, mikor jövök már haza és kezdhetek írni. Úgy éreztem ma, hogy semminek nincs értelme. És ilyen módon alig szóltam valakihez, szinte fájt, ha mégis jópofiznom kellett.
A céltalanság megöl... Eddig volt célom. Az volt a célom, hogy a lehető legboldogabbá tegyem a barátnőmet. Ez így sose jutott el akkor a tudatomig, de a szakítás után rájöttem. Az volt a célom, hogy vele legyek boldog, volt jövőképem, tudtam tervezni. Most is magvannak még ezek a tervek, de már nem látom őket ilyen konkrétan.
Voltál már úgy, hogy azt érezted, nem érdekelsz senkit? Észrevennék, ha nem jönnél többet, de ezen kívül nem hiányoznál senkinek. Az a lány, aki 13 hónapig a barátnőm volt - és már nem vagyok szerelmes belé, de még azért szeretem, csak máshogy - még ő is, mintha nem venne tudomást rólam. Azok pedig, akiket barátaimnak hiszek, remélem, hogy csak ferfibüszkeségből, de nem képesek egy csepp szeretetet se kimutatni. Egy-egy kedves szó, vagy dicséret olyan sokat jelentene.
De ahogy jöttem hazafelé, megcsapott a lehetőség szele (ajajj, de közhelyes). De tényleg! Ugyanúgy szomorú maradtam, de láttam embereket, arcokat, akik mind mentek valahová. Apró, de céljuk volt. És akkor megéreztem, hogy mégis van értelme ennek az egésznek. Nem lehet feladni és beborulni magamba. Ugyan nagyon nehéz, ha hétfőn megint egy ilyen környezetbe kell visszamenni, de volt már jobb, és biztosan lesz is.
Ezentúl mindig letörlöm az ablakot a buszon.
A céltalanság megöl... Eddig volt célom. Az volt a célom, hogy a lehető legboldogabbá tegyem a barátnőmet. Ez így sose jutott el akkor a tudatomig, de a szakítás után rájöttem. Az volt a célom, hogy vele legyek boldog, volt jövőképem, tudtam tervezni. Most is magvannak még ezek a tervek, de már nem látom őket ilyen konkrétan.
Voltál már úgy, hogy azt érezted, nem érdekelsz senkit? Észrevennék, ha nem jönnél többet, de ezen kívül nem hiányoznál senkinek. Az a lány, aki 13 hónapig a barátnőm volt - és már nem vagyok szerelmes belé, de még azért szeretem, csak máshogy - még ő is, mintha nem venne tudomást rólam. Azok pedig, akiket barátaimnak hiszek, remélem, hogy csak ferfibüszkeségből, de nem képesek egy csepp szeretetet se kimutatni. Egy-egy kedves szó, vagy dicséret olyan sokat jelentene.
De ahogy jöttem hazafelé, megcsapott a lehetőség szele (ajajj, de közhelyes). De tényleg! Ugyanúgy szomorú maradtam, de láttam embereket, arcokat, akik mind mentek valahová. Apró, de céljuk volt. És akkor megéreztem, hogy mégis van értelme ennek az egésznek. Nem lehet feladni és beborulni magamba. Ugyan nagyon nehéz, ha hétfőn megint egy ilyen környezetbe kell visszamenni, de volt már jobb, és biztosan lesz is.
Ezentúl mindig letörlöm az ablakot a buszon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése