Nos, nem lettem mentor. Kicsit fáj, de nem annyira, mint hittem, hogy fog, és nem annyira, mint egyeseknek. Nem volt esélyem, legalábbis a hétvége után semmiképp. Mert nem voltam hangos, nem beszéltem sokat, nem voltam magabiztos, nem tűntem ki. Mondhatom, hogy azért nem, mert nem akartam, de nem lenne igaz. És mondhatom, hogy azért nem, mert nem vagyok elég jó, de ez se igaz. Egy dolog van, ami hiányzik: az önbizalom. És a meglévő, de elveszőben lévő kreativitás. Ezekre kell nagyon rágyúrnom, de tényleg nagyon.

Tudtam én ezt hónapokkal ezelőtt is, és úgy voltam vele, hogy a mentorhétvégéig vissza kell őket szereznem. Igyekeztem, tudtam, mit kellene és mit nem kellene csinálnom, de nem tettem. Egy kisebb pofon volt ez, illetve nem is pofon, hanem megerősítés, hogy: tényleg, valóban nem tettél meg mindent. Még mindig tudom, mit kell csinálnom, és bár nehéz lesz, de van egy évem rá.

Szerettem volna mentor lenni, de abszolút nem vagyok letörve, sőt felszabadultam. Ha nem sikerül “megváltoznom” végre jövő ilyenkorig, akkor nem adom be a pályázatot. De jó lesz ez, nem aggódom.