Az egyik felem őrült, ki akar ugrani belőlem, szabadságra vágyik, az életet akarja minden ízében. Spontán akar lenni, bulizni akar minden hajnalig, minden nap másik kontinensen ébredni. Pincérkedni egy hajón, kolumbiai árváknak segélycsomagot osztogatni, Nepálban az ENSZ-nek dolgozni, Afganisztánban harcolni. Azt kívánja, hogy elismerjék, de fontosabb, hogy ő ismerje el saját magát, hogy igen erre is, meg erre is, meg erre is képes. Hogy minden helyzetben csúcsformában tud lenni, miközben élvezi, kicseszettül élvezni.
A másik felem csendes, visszahúzódó, olvasgatós, filmnézős. Tudásszomja hatalmas és meg akarja mutatni magának, hogy igenis bármekkora mennyiségű információt meg tud tanulni. A lehető legjobbat kihozni önmagából, miközben mások elismerik: ő a szelíd, gondoskodó, értelmes, emocionálisan fejlett énem, aki lelki támaszt nyújt ha kell, aki inkább barátkozik mintsem haverkodik. Egyedül is jól érzi magát, sőt néha kifejezetten keresi a magányt, táncházba jár bulizni és krumplipürét eszik, mert az finom.
De nem megy egyik sem. Valahogy mindig leragadok félúton, nem tudok dönteni. Mindkettő annyira erős bennem, hogy amint az egyik irányba mozdulok el, rögtön hiányozni kezd a másik. És tényleg, durván így van. Amikor elkezdek bulizni, vagy pincérkedni, felsejlik a biztonság érzése, hogy otthon fekszem a jó meleg ágyban kakaót szürcsölgetve. És amint otthon fekszem kakaót szürcsölgetve, arra gondolok, miért is nem tudok én spontán lenni, amikor kiskorom óta a spontaneitást szomjazom. Mind a két helyzet, mindig, minden egyes alkalommal, tehát folyamatosan előjön, bármit is csináljak. Ha az aktuális helyzet inkább spontán, mint biztonságos, akkor se érzem jól magam, és fordítva.
Őszintén szólva a második énem a vonzóbb számomra, legalábbis hosszú távon, én pedig mindig, minden esetben hosszú távra tervezek. Mégis, jobban szeretnék spontán lenni, bár mindkét énem halálpontosan ugyanakkora értéket képvisel a fejemben. Mindkettő szeretnék lenni. Ha az egyik leszek, utálni fogom magam, mert léhűtő alak vagyok, ócska lakásokban és hajókon lakom és mindenhol van munkhelyem, csak otthon nincs. Ha viszont biztonságban élek, gyávának fogom tartani magam, aki nem meri megpróbálni, mire képes, mert attól fél, hogy semmire.
6 megjegyzés:
spontánnak születni kell, de legalábbis nevelődni. Nem lehetsz az, ha egész gyerekkorod arról szólt, hogy megfelelsz mindenkinek, anyukának, apukának, nagyiknak, óvónéniknek, tanítónéniknek. A spontaneitásnak olyan mély gyökere van, hogy ahhoz nagyon nagyon nagy hatással bíró eseménynek kell történnie, hogy te életed minden napján át tudj változni spontánná...szerintem...Bizonyos helyzetekben megy, mint például mikor egy hét alatt megszervezel egy európai túrát, de van amikor nem fog sikerülni akkor se, ha megfeszülsz, mert egyszerűen több olyan beidegződés van ami felülírja...ilyen beidegződés az pl, hogy most tanulsz,mert ezen akárhogy is van, de az életed múlhat...Hidd el, hogy amikor kell tudsz te spontán lenni...és megtalálod ösztönösen az egyensúlyt, nem kell görcsösen akarni, mert akkor sosem leszel spontán...a görcs már önmaga kizárja a szabadságot...szerintem...de lehet velem vitatkozni, én valahogy így vagyok ezzel, igyekszem nem görcsösen ragaszkodni... és úgy sokkal több dolog sikerül úgy,hogy élvezni tudom
nincs kedved találkozni ? (ez most puszta spontaneitás)
a spontaneitás tanulható. nekem is sikerült, bár még tanulom :)
ne legyél egyik vagy másik, hanem tanuld meg fenntartani a harmóniát a két éned között. ez az egyetlen járható út a boldog élet felé
Na most két különböző, ellentétes dolgot mondtatok. Szerintem egyik se igaz, és mind a kettő. Itt is van átmenet: talán kicsit tanulható, kicsit nem.
Mindenesetre igyekszem. De köszönöm az észrevételeket.
lehet h roley a másik éned
:D :D :D
Megjegyzés küldése