A 16-18 éves srác áll a buszmegállóban, búval baszott pofával, odamegy hozzá a néni, megkérdezni, hogy nem látta-e, hogy elment-e már a 67-es. Erre a srác annyit mond, hogy "nem tudom", persze kifejezéstelenül, halkan, nehogy már egy egész mondatot el kelljen mondania.
Nem tudja, hogy elment-e előtte a busz! Még most se találok szavakat, pedig hát ez egy apróság. Nekem olyan természetes, hogy akinek tudok, segítek. Megnézem a néninek a menetrendet, meg a pontos időt, és kisegítem, tájékoztatom, hogy én a 29-essel megyek, ami ugyanazokat a megállókat érinti, stb.
A 67-es sokat késett, jött a 29-es, a srác felszállt, és máris boldog volt, mert találozott az előtte nyilvánvalóan szintén búval baszott pofájú haverjával, aki valószínűleg szintén élt már át hasonló helyzetet, és valószínűleg hasonlóan lakonikusan oldotta meg.
3 megjegyzés:
Lehet, hogy a néni azt kérdezte, hogy nem tudja-e, hogy elment e már a 67-es. És a fiú meg csak az igazat mondta. Nem tudja.
Jól hallottam.
Utána még megilletődötten meg is magyarázta szegényke, hogy csak azért kérdezi, mert látta, hogy már régóta itt áll. Semmi válasz.
És ez általános.
az emberek nagyon nagy százaléka nem képes empátiát tanúsítani. a segítségnyújtás meg különösen "gáz". kár ezen bosszankodni.
Megjegyzés küldése