Mi történt velem?

Biztos nagyon meglepő, minthogy az előző bejegyzésem erről szól: dolgoztam, mégpedig egy hétig Nyíregyházán építkezésen. Most már a vonaton ülök és hazafelé tartok. Az imént egy kedves nénivel találkoztam, ő csak Rakamazig utazott, és beszélgettünk. Szeretek a vonaton beszélgetni idegen emberekkel, főleg öreg nénikkel. :) Kicsit furcsa volt, olyan, mintha épp’ az imént szedte volna be az aktuális gyógyszeradagját... Beszélt a tizenhét unokájáról, akik mind fogadottak, merthogy pedagógus, meg a rakamazi házáról, amit a nővérétől örökölt, mert amaz meghalt. Debrecenben lakik, a Nagytemplom mellett, a Kossuth téren. Na, ezt is megtudtam.

De tényleg kedves volt, és azt mondta, szimpatikus vagyok neki :) hát igen, már lassan megszokhatnám. Viszont kicsit zavaró vonaton írni, mert zötykölődik itt nekem világba, és nem mindig találom el a billentyűket, az egérről nem is beszélve. Az halálosan olyan, mintha részeg lenne. Nem lehet normálisan irányítani. A legutoljára háziasított állatunk. Szerintem tényleg tök vicces, hogy egérnek hívják. Ezért is jó az angol nyelv :) Amikor megalkották az egeret, nem olyan nevet adtak neki, hogy „hand-controlling-manager”, vagy „computer assistant”, vagy valami hasonló, ami azért egyébként szintén elég elterjedt sajnos. Mármint ez a fajta névadási szokás. Senki ne ijedjen meg, nem maradt le semmiről, ezeket a neveket én találtam ki, senki nem hívja így az egeret :) Mondjuk az első verzió még jól is hangzik, és rövidíthető is HCM-ként. Ha így neveznék a mi egerünket, talán már a magyarban is általános lenne a hácéem forma, kábé, mint ahogyan a cédé is pölö.

Viszont ha hazaérek, első dolgom lesz megnézni, ki ötlete volt egérnek nevezni az egeret, és hogy egyáltalán miért nem patkány, vagy hörcsög lett. Vagy ostorosmoszat.

Most viszont befutott a vonat Taktaharkányra, amiről valójában semmit se tudok, csak azt, hogy itt áll meg a vonat Nyíregyháza és Miskolc között. Egyébkánt fogalmam se lenne róla, hogy létezik, mint ahogyan a magyarországi települések nagy részéről. Ez egyébként elég érdekes. Mindig azt mondjuk, hogy Magyarország milyen apró, és milyen szerencsétlenek is vagyunk a kis népességünkkel, de szerintem, ha valakinek felsorolnák a magyarországi településeket, a hetven százalékukról még csak azt se tudná, hogy egyáltalán tulajdonnév. Ki hallott már a Dunántúlon akárhol Szirmabesenyőről például? Pedig ötezer lakosa van! Mit szóljanak a liechtensteiniek, a maguk 17 települéésükkel? Fővárosa: Vaduz. Na, hány lakosa van? Ötezer! Pont, mint Szirmabesenyőnek, mégis minden liechtensteini nemhogy tudja, hol van, de kizárt dolog, hogy van olyan két évnél idősebb polgáruk, aki még ne járt volna ott. Ja, és azt is kizártnak tartom, hogy van olyan liechtensteini, aki nemhogy ne hallott volna már az összes lakott helyről az országában, de ne tudná, hogy a saját falujából hogy kell eljutni bármelyik másik faluba.

Ezeknek most égető szükségemnek éreztem mind elmondanom.