A harangok Rómába mentek

Sem az előző hétvégén, pedig az dupla hosszú volt, sem most nem tudom kialudni magam. Egyszerűen nincs időm rá.

Ma is negyed kilencre értem haza és most jutottam el a lefekvéshez, holnap ötkor kelek. Holnapután legkésőbb hatkor, majd vár rám egy hosszú út. Aztán másnap megint korán kelünk, és még egy ugyanilyen hosszú út. Ezek után egy hétig minden nap korán kelek és későn fekszem le, majd vasárnap este ahogy hazaérek, másnap már suli, és megint egy hét koránkelés. Egy nyomorult kicseszett napom nincs több, mint három hét alatt, amikor reggel addig alhatnék, ameddig akarok.

Tudom, hogy legalább kettő blog-olvasóm is rendesen haragszik emiatt, hogy minden problémám jelenleg ez, amikor nekik sokkal több van. Ezt elismerem és belátom. És én most boldog vagyok. Nagyon. De én arról nem tehetek, hogy mások nem azok, én ezért nem tudom visszafogni magam, pedig olyan, mintha ezt várnák el tőlem. Mégis próbálom visszafogni magam, hogy legalább ne látszódjon rajtam, de persze így is én vagyok a rossz ember.

Én nem akartam senkit bántani. És nem is akarok. A színpadról félpercenként a harangozókra pillantottam. Mire vége volt a próbának, a harangozók már sehol....

Én nem haragszom, csak értsenek meg egy picit.