Középről vissza

Ugyan még nincs vége a nyárnak, de már most vissza kell rá tekintenem, mert ez volt az eddigi legmozgalmasabb nyaram, és még így is csak kispályás vagyok sokakhoz képest.

Először is, kétszer is voltam külföldön hosszan, ami lehet, hogy másnak nem nagy szó, de nekem nagyon sokat jelent. Mindig is úgy akartam külföldre járni, hogy - furcsán hangzik - már ne legyen különleges érzés önmagában az, hogy kint vagyok. Ez egy természetes dolog legyen, hiszen sokat vagyok külföldön. És ezt azt hiszem idén nyárra értem el, persze nem maradéktalanul.

Aztán megismertem valakit, aki nagyon sok galibát okozott bennem és rajtam kívül is. Mindenesetre felrázott, még ha azóta nem is beszélünk. Rájöttem azóta: olyannyira hasonlítunk egymásra, hogy unalmasak vagyunk egymásnak. Érnie kell még ennek a kapcsolatnak, aztán később hátha szóba állunk majd egymással. Mindenesetre életem eddigi legbizarrabb kapcsolata ez.

Aztán lett nővérem is, akinek a legjobban örülök jelenleg.

Voltam táborokban (Erdély, LisKaLand, HK, Sziget, Bevonó (csak hogy emlékezzek rá), alig voltam otthon, egyre inkább tudok pörögni és elengedni magam, már tök fejlett vagyok ilyen szempontból, amire mondhatni büszke vagyok. :)

Viszont még mindig nem tudok őszinte lenni azokkal az emberekkel, akik igazán fontosak nekem, pontosan azért, mert félek, hogy elrontom. Így velük beszélgetek a legkevesebbet, ami nem jó, nagyon meg kell tanulnom ezen változtatni, de most legalább felismertem a problémát. (Ezúton üzenem is minden érintettnek)

És sok-sok hónapja nem sírtam, senki és semmi miatt, ami jó, de igazából hiányzik.

Még nem vagyok teljes, de egy egészséges 70%-ot már elértem.